Na igen, nem vagyok abban a helyzetben, hogy bárki másnak fogyókúrás tippeket adjak, elég csak rám nézni, hogy tudd, miért. Viszont azt vettem észre, hogy a legtöbb fogyókúrás cikk arról szól, hogy mit együnk, mint ne együnk, és hogyan mozogjunk. Arról viszont kevés szól, hogy ha sokat eszünk, azt miért is tesszük valójában.
Ilyen megfontolásokból egy pár tanács - magamnak:
1.) Ne úgy fogd fel, hogy katasztrófa, ha nem eszel!
Emlékszem, egy évfolyamtársam délután kettőkor azt mondta, hogy még nem evett semmi, ehhez képest nekem otthon a családommal az volt az első, amint felkeltünk, hogy degeszre reggeliztük magunkat. Mikor megérzem az éhséget, úgy érzem, vége a világnak, pedig a testem - khm - tele van tartalékkal. Az étvágy nem vészjelzés, csupán egy tájékoztatás.
2.) Keress más coping mechanizmust!
Kit akarok hülyíteni?! Az étel íze pozitív impulzus, ami segít túlélni a mindennapok stresszeit. De ahogy az alkoholistának nem szabad innia, úgy nekem zabálni nem szabad. Más eszközt kell találnom, amivel megnyugtatom magam a stresszes helyzetekben.
3.) Ne hagyd, hogy az befolyásoljon, hogy más mennyit eszik!
A mi családunkban teljesen normális volt, hogy valaki mondjuk ebédnél kétszer szed. Ha nem teszi, akkor megkapta, hogy biztos nem ízlik neki (ami sértés a szakácsra nézve!), vagy azt, hogy most egyen, mert később éhes lesz, és nem lesz mit enni. Lehet, hogy nem szép ilyet mondani, de volt, hogy gyakorlatilag érzelmileg zsaroltak, hogy egyek. Szóval sokszor az ember nem azért evett, mert szüksége volt rá, hanem mert ezt szokta meg, mert ezt látta másoktól, stb. Pedig minden embernek saját magának kell tudnia, hogy mennyit egyen. Nem éreznie, tudnia!
