Elkeseredésemben még le szerettem volna nyomni pár falatot. Pár igen... finom... falatot. De a mérleg azt mondta, nem lehet.
A mérleg alattam mindenek felett. A mérleg, amin stabilan állhatok, a mérleg, ami ítélkezik felettem. Nem a valóság a mérlegen, hanem én. Hízósúlyban.
Csoki-kúrára fogtam magam.
Talán segít legyőzni ezt a nehéz időszakot, ha eszem csokit. Elvileg örömérzetet okoz, és serkenti az agyműködést. Tömény cukorbomba, úgyhogy ad rendesen energiát. Egy 70g-os tábla csokoládé kb. 400 kcal, az irányadó napi bevitel 20%-a. Lóf*** :-)
Az a mérleg márkája, hogy "Lelux", de szerintem jobban illene hozzá a "Lebuksz"...
A nap aranyköpése:
"Én értek hozzá, mert én már sok fogyókúrás műsort néztem."
Az elmúlt hónap nem várt nehézségű volt. De most már elég sok minden a megfelelő útra lett terelve. Már csak szép lassan be kell várni, hogy február legyen.
Meditálni kell. Nem akarni lenyugodni, nem akarni változtatni. Csak átgondolni mindent újra és újra.
Tegnap összefutottam újra egy régi ismerőssel. Nem volt egy katartikus találkozás, nem köttettet újra egy régi barátság, egyszerűen kellemes volt. Mindketten úgy éreztük, hogy még lesz ilyen alkalom, ezért amikor úgy köszöntem el, hogy "a következő véletlen találkozásig", akkor úgy felelt, hogy ő is pont ezt akarta mondani. Ki tudja, lehet, hogy ez csak fatális véletlen volt, és a következő alkalom is csak fatális véletlen lesz. De ha egy kérdőíven be kellene jelölni, hogy "Újra látni fogjátok egymást? [ ] igen [ ] nem [ ] nem tudom" --- határozott választ tudnék adni.
Tegnap este és ma reggel különböző emberekre, ismerősökre gondoltam, és arra, vajon újra látom-e őket. Volt, akinél az az érzés fogott el, hogy hamarosan találkozunk, volt akinél az, hogy valószínűleg soha többé, vagy ha mégis, lényegtelen lesz. Józan ésszel tudtam, hogy erre nem építhetem az életemet. Folytatnom kell, ahogy eddig is csináltam, és hagyni, hogy dolgok megtörténjenek.
Utána azon gondolkodtam, hogy az életben ami leginkább nem fair, hogy rengeteg kérdéssel találkozunk, és vajmi kevés válasszal. A kérdésekre meg lehet építeni az életünket. Így aztán úgy gondolom, hogy bárhogyan éled az életed, bármilyen rossz döntést hozol, nem a te hibád. Nem várhatja el senki, hogy ilyen kevés információ alapján (mindig) jól válassz. Amint ezt végiggondoltam, ma reggel, annak ellenére, hogy az izmaim feszültek voltak, a kezeimben éreztem a magas vérnyomást, és lelkileg sem voltam jól, egy perc erejéig megbékéltem magammal.
Eszembe jutott a Joey c. sorozatból az a jelenet, amikor Jimmy eljegyzi Joey nővérét, aki felpróbálja a gyűrűt.
- Jimmy, ez túl nagy az ujjamra.
- Úgy vettem észre, a Tribbiani lányok kicsit elszalonnásodnak házasság után.
Felpróbáltam az egyetemi végzős gyűrűmet, újra feljött a középső ujjamra, mint régen. Azért vettem arra, mert sejtettem, hogy majd "kicsit elszalonnásodok" egyetem után.
Ötkor arra eszméltem, hogy a konditeremben edzek. Visszaemlékezve fél órával előtte még meg mertem volna esküdni, hogy semmi nem mozdít ki az ágyamból, annyira nincs energiám. Nem tudom, mi adta meg végül a löketet. Mindig egy hajszálon múlik, hogy eljutok-e. Sok alkalom ki is maradt, hiába vettem egész havi bérletet.
Kitaláltam egy gyors, finom, egészséges kaját. Húst, mirelit zöldséget és fűszerkeveréket összefőzök, majd a végén natúr joghurtot teszek bele, hogy szaftos legyen.
Az utóbbi hónapok eredménye kudarc. Ugyanott tartok, ahol két hónapja. Ugyanott tartok, ahol nyolc hónapja.
Amióta a munka elviselhetetlenné vált számomra, folyamatosan eszek, és mindig túleszem magam. A mozgás meg el-elmarad, mert nem érzem magamban az energiát.
Ma egy nagyon régi vágyam teljesült.
Elgyalogoltam az Árpád hídtól, keresztül a Margit-szigeten, érintve Moszkva-teret, Normafáig, onnan barangolás a Budai-hegységben, kilyukadás az 1-es villamos Bécsi úti végállomásán, és onnan gyalog vissza az Árpád hídhoz. 7,5 órás túra, 34 kilométer, úgyhogy már nem csak az éveimmel vagyok túl a harmincon.
De még egyszer ilyet nem csinálok! Totál időpazarlás!
