Minap volt a rádióban egy beszélgetés egy budapesti cukormentes cukrászdáról. (Mint később kiderült, több ilyen is van hirdetve az interneten.) A beszélgetés fő vonala mellett érdekesnek találtam, amikor elmondta az üzemeltető élettárs pár, hogy a családjukban mennyi cukorbeteg van, és hogy többségük állítólag a munkahelyi stressz áldozatai lettek. Pedig az az édes neve ellenére igen komoly dolog, főleg, ha egyes típusú. Sok ismerősömnek van, ez számukra állandó szurkálást és gyakran előforduló rosszulléteket jelent, mindamellett teljesen rá vannak utalva a gyógyszertárakra. És ez csak egy komoly betegség a sok fizikai és mentális problémák közül, amit a rosszul viselt hétköznapok okozhatnak. Mégis, ha elmondom valakinek, hogy hosszabb szünetet veszek, furcsán néz rám. Magyarországon a munka fontosabb, mint az egészség. A társadalom ránk kényszeríti, hogy akkor is dolgozzunk, ha belebetegszünk. Ha már beteg vagy... nos, akkor már vannak könnyítések, de akkor már késő, nem igaz?
